Hengán Kamilla vagyok, immár negyedik éve koptatom becses iskolánk padjait történelem- hittan osztatlan tanár szakos hallgatóként. Hobbim, sok más érdekes és szórakoztató tevékenység mellett, hogy részt veszek a Hallgatói Önkormányzat munkájában már ötödik féléve, mint a Szociális Bizottság tagja.

Mivel a Pázmány sokat jelent számomra, igyekszem részt venni a programok szervezésében, és megvalósításában, hogy ne csak nekem és barátaimnak, hanem minden egyes Pázmányosnak felejthetetlen élményekben lehessen része. Gólyatáborokban és gólyabálokon sokatokkal volt már szerencsém találkozni. Az események alatt igyekszem jó kapcsolatot kialakítani Veletek, hogy ha segítségre van szükségetek, tudjátok, fordulhattok hozzám. Fontos számomra a vidám környezet, ezért igyekszem egy-egy mosolyt az arcokra varázsolni. Természetesen a jó kapcsolatok kialakítása mellett az is fontos számomra, hogy az egyetemmel kapcsolatos információk minden hallgatóhoz eljussanak, ezzel megkönnyítve az itt töltött időt.

Kérlek Titeket, hogy szavazzatok nekem bizalmat, én minden erőmmel azon leszek, hogy jobbá, egyszerűbbé és emlékezetesebbé tegyem az együtt töltött időt minden Pázmányos hallgató számára.