csütörtök, 01 szeptember 2016 11:45

HÖK+ program

A HÖK+ elnevezésű programunk legfontosabb célkitűzése, hogy egy olyan objektív felvételi rendszert hozzunk létre, amely minden érdeklődő hallgató számára lehetőséget nyújt a Hallgatói Önkormányzat munkájához való csatlakozásra. Egy olyan többlépcsős rendszerben gondolkodunk, amely lehetőséget nyújt mind az új tagok csapatba építésére, mind a leginkább alkalmas hallgatók kiválasztására. Ahhoz azonban, hogy tényleg mindenki számára nyitott legyen a program, elengedhetetlen, hogy az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben nagyobb hangsúlyt fektessünk arra, hogy megismerhessétek a Hallgatói Önkormányzatot.

Ennek érdekében az első félévében a Hallgatói Önkormányzat vezetőit, illetve az általuk elvégzett munkát mutatjuk majd be, a második félévben pedig a felvételin, majd a gyakornoki programban bizonyíthatjátok rátermettségeteket.

Első félév: a Hallgatói Önkormányzat bemutatása

Mivel célunk, hogy minél közelebb hozzuk számotokra a Hallgatói Önkormányzatot, a szervezet formális bemutatásán túl alkalmat teremtünk arra is, hogy személyesen is megismerkedhessetek a bizottságok vezetőivel, tagjaival. A már jól ismert Kultúrbisztrók családias légkörét kihasználva lehetőséget nyújtunk arra, hogy kérdéseiteket, észrevételeiteket egy közvetlen rendezvény keretein belül osszátok meg a titeket képviselő hallgatótársaitokkal.

 

2. félév: HÖK felvételi és gyakornoki program

A téli vizsgaidőszak után, február elején fog elindulni a felvételi, amely egy jelentkezési lap kitöltéséből, és egy motivációs beszélgetésből fog állni. A felvételin túljutott hallgatók az első félévben egyrészt a kari szintű rendezvények lebonyolításában csapatként fognak segédkezni, másrészt „gyakornokként” az általuk preferált bizottságban dolgozhatnak, így bepillantást nyerhetnek a Hallgatói Önkormányzat munkájába. A félév végén az elnökséggel és a bizottságvezetőkkel közösen értékeljük a gyakornokok teljesítményét, a legjobban teljesítő hallgatókat pedig a következő Küldöttgyűlésen hivatalosan is taggá választjuk. A program lényege, hogy egy olyan alulról nyitott szervezetet hozzunk létre, ahol a tagok kiválasztását nem a személyes kapcsolatok, hanem a szakmai kompetencia és az elvégzett munka határozza meg.
 

 

Read 19313 times Last modified on szerda, 16 december 2020 19:45
More in this category: « Tutor-program Gimnázium+ program »