vasárnap, 08 október 2017 17:39

Gimnázium+ program

Tájékoztató a Gimnázium+ programról

 

Gimnázium+ programunk célja egyetemünk népszerűsítése a középiskolások között, illetve a Pázmány jó hírnevének erősítése és ismertetése. További célja, hogy még több, közösségileg és szakmailag aktív diák járjon a Pázmányra. Akiket már a gimnáziumi évek alatt megszólíthatunk!

A program keretein belül a felsőbb éves hallgatóknak lehetőségük nyílik, hogy saját középiskolájukba visszatérve képviselhessék az egyetemet, és a főbb gyakorlati információkon túl személyes tapasztalataikat is megoszthassák az itt töltött évekről. Mivel a programba jelentkező hallgatók az intézmény képviseletét vállalják, fontosnak tartjuk, hogy a jelöltek egy rövid felkészítő tréningen vegyenek részt, melynek során hasznos információkat kapnak arról, hogyan tarthatnak egy könnyed, de mégis színvonalas előadást az egyetemről. Az előadásokra az október 24-től  december elejéig kerülhet sor, hogy a végzős diákoknak legyen idejük a felvételi jelentkezés határidejéig átgondolni választásukat, illetve ha további kérdéseik lennének, ellátogathassanak a Pázmány nyílt napjaira.

Azon hallgatók jelentkezését várjuk, akik…

 

  •  Legalább két lezárt félévvel rendelkeznek
  •  Jártasak az általuk képviselt szak tanulmányi/ adminisztrációs ügyeiben
  •  Naprakészek az egyetemi programok területén
  •  Jó kommunikációs/ előadókészség jellemzi őket
  •  Jó kapcsolatot ápolnak volt gimnáziumi tanáraikkal
  •  Úgy érzik, hogy szívesen átadnák Pázmányos tapasztalataikat a leendő egyetemistáknak

A jelentkezők feladatai:

 

  •  Részvétel az októberi felkészítő tréningen
  •  Kapcsolatfelvétel a volt gimnázium igazgatójával és végzős osztályfőnökeivel
  •  Prezentáció készítése az egyetem kari és szakos programjairól
  •  Egy nagyjából 30-45 perces előadás tartása az adott gimnázium végzős osztálya/osztályai számára

 

Amiben segítünk:

          Aláírással, pecséttel ellátott levél sablon a gimnáziumok számára
          A kar egészét érintő információkat tartalmazó diasor
          A végzős osztályok számára Pázmányos ajándéktárgyak, plakátok

Jelentkezés:

 

  • Töltsd ki a HÖK honlapról letölthető „Gimnázium + program_ jelentkezési lap” című dokumentumot
  • Küldd el a Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. –ra  október 15. éjfélig (aláírással ellátva)

 

Határidők

 

  • Jelentkezési időszak: 2017. okt. 8. (vasárnap)- okt. 15. éjfélig (vasárnap)
  • Felkészítő tréning tervezett időpontja: 2017. okt. 18. (szerda délután)
  • A gimnáziumi előadások ideje: 2017. okt. 24 – dec. 02.
Last modified on péntek, 01 december 2017 19:42