Elnökség

Kotánczi Hanna

Elnök

Szeretnék visszaadni valamennyit annak a helynek és közösségnek, amelytől én annyi mindent kaptam. Remélem, hogy hozzá tudtam tenni valamit az előttem lévők munkájához és fel tudtam készíteni a terepet az utánam érkezőknek <3

Biró Melinda

Alelnök

“Nem elég a tudás, alkalmazkodni is kell; nem elég az akarás, cselekedni is kell.”

Johann Wolfgang von Goethe

Rendezvényszervező- és Kultúrális Bizottság

Ódor Bianka

Bizottságvezető

„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”

Dante Alighieri

Wentzel Réka

Kávékostoló Referens

„Füst és kávé között henyélek,

mivel a dolgom, végzetem csak annyi,

hogy élek.”

Kosztolányi Dezső

Furmann Amina Tina

Kulturálsi Referens

„Ami fél, azt ne fogadd, egészet akarj és egészet adj.”

Ady Endre

Külügyi- és Logisztikai Bizottság

Pongrácz Gergő

Bizottságvezető

Pongrácz Gergő vagyok, de inkább csak Pongi, a Külügyi- és Logisztikai Bizottság vezetője, és ezt a Bizottságot tartom a HÖK motorjának. Onnantól kezdve, hogy a Gimnázium+ Programban megszólítjuk a középiskolásokat, azon át, hogy az országos és egyetemi rendezvényeken odajönnek hozzánk egész addig amíg fel nem vesszük őket és kapcsolatba lép velük felsőbb éves mentoruk, mindezekért mi felelünk. Ezeken felül az egyetemre érkező külföldi hallgatók ittlétének segítése és koordinálása is a Bizottság hatásköre. Mindez nagy felelősség, de nagy dicsőség is, keressetek bármilyen kérdéssel bátran.

Botos Panni

Bizottságvezető-helyettes, Gimnázium+ Program Referens

Botos Panni vagyok, a Külügyi- és Logisztikai Bizottság bizottságvezető-helyettese, ezért mindenhol, ahol Pongi segítségre szorul, azon a területen átveszem a helyér, segítem a projektet koordinálását és hogy minden terület a megfelelő mederben tudjon haladni. Emellett vezetem a Gimi+ Programot, mely során az ország minden pontjába ellátogatunk előadást tartani középiskolákba és elmondani, miért mi vagyunk a legjobb választás!

Thuróczy Lili

Rendezvény Referens

Thuróczy Lili vagyok, a Külügyi- és Logisztikai Bizottság rendezvényekért felelős referense. Mi szervezzük az összes olyan eseményt, melyen az egyetem képviseli magát, legyen az az EFOTT, PontOtt Party, Nyílt napok vagy épp az Educatio.

Kiss Virág

Rendezvény Referens

Kiss Virág vagyok, a Külügyi- és Logisztikai Bizottság rendezvényekért felelős referense. Mi szervezzük az összes olyan eseményt, melyen az egyetem képviseli magát, legyen az az EFOTT, PontOtt Party, Nyílt napok vagy épp az Educatio.

Réti Virág

Tutor-program Referens

Réti Virág vagyok, a Külügyi- és Logisztikai Bizottság Tutor-programért felelős referense. Ez a program felel a felvett középiskolás hallgatók beintegrálásáért, minden Tutor felkészítést kap, hogy a nyáron felvett gólyáknak szakos felsőbb évesként a legszéleskörűbb segítséget tudják biztosítani. Büszkék vagyunk az ország legkiépítettebb mentorhálózatára.

Szalay Lili

Szervezetfejlesztés Referens

Szalay Lili vagyok, a Külügyi és Logisztikai Bizottság Szervezetfejlesztési referense. Én felelek a különböző segédanyagok, például gólyáknak és tutoroknak szóló tanulmányi, kollégiumi illetve Neptun-kisokosok összeállításáért. Emellett hozzám futnak be a problémabejelentő űrlapokra érkező válaszok is, ezeket összesítem és jelentéseket készítek belőlük, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban tudjanak reagálni a felmerülő problémákra.

Szabó Lili

Nemzetközi Kapcsolatok Referens

Szabó Lili vagyok a Bizottság Nemzetközi kapcsolatokért felelős referense! Az én feladataim közé tartozik az Erasmus-os diákok és Tutorjaik segítése és koordinálása, programszervezés számukra és a nemzetközi osztállyal való kapcsolattartás.

Zöld- és Karitatív Bizottság

Petrik Richárd

Bizottságvezető

„Igyekezzetek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban magatok mögött hagyni, mint ahogy találtátok”

Lord Robert Baden-Powell

Szókán Mira

Adományos Referens

A HÖK az egyetemi közösség építéséről szól számomra. Az adománygyűjtések ezen túlmutatnak, így még jobban össze tudjuk hozni a közösséget egy jó ügy érdekében.

Pusztai Attila

Rendezvényes Referens

Szeretek olyan dolgokban részt venni, amik összehozzák az embereket. A legtöbb munka a háttérben történik, de pont ettől lesznek jók az események. Jó érzés részese lenni ennek.

Kommunikációs Bizottság

Pápai Dorottya

Bizottságvezető

Szeretem a kreatív munkát, amit a Kommunikációs Bizottságban meg is valósíthatok. Célom, hogy a tartalmainkkal megfogjuk a hallgatókat és ösztönözzük őket az eseményeken való részvételre. (Kommbiz𖹭)

Furmann Amina Tina

TikTok Referens

„Ami fél, azt ne fogadd, egészet akarj és egészet adj.”

Ady Endre

Mátis Barnabás

Instagram Referens

Mindig is imádtam a kis kreatív részleteket, a visszafogott, mégis látványos posztokat, sztorikat. Referensként célomnak érzem, hogy contentjeink ne csak elérjék a hallgatókat, hanem meg is hozzák a kedvüket a programjainkon való részvételhez.

László Levente

Instagram Referens

Kommunikáció szakos hallgatóként nagy örömmel csatlakoztam a kommunikációs bizottsághoz. A posztok készítése remek lehetőséget ad arra, hogy kiéljem a kreativitásom, és mellette egy aktív és összetartó HÖK-ös közösség tagja lehetek.

Tímár Márton

Hallgatói Kapcsolatok Referens

Pszichológus hallgatóként a kommunikációt és a kapcsolatokat tartom a legfontosabbnak. Ezért is vagyok ebben a bizottságban és viselem ezt a referensi pozíciót. Feladataim, hogy a weblapot szerkesszem és az igényfelméréseket elvégezzem.

„Okságban gondolkodunk, még akkor is, ha kevés okunk van rá.”

Daniel Kahneman

Média Bizottság

Horváth Levente

Bizottságvezető

Lénárt Attila

Fotós Referens

Hurubás Anna

Videós Referens

Szociális Bizottság

Girhiny Balázs

Bizottságvezető

“Célozd meg a Holdat és ha mégsem éred el legalább gyűjtesz egy pár csillagot.”

Lehet mondta valami híresség is de nekem a dédnagynénim tanította

Fazekas Bogi

Referens

Vinkler Szabina

Referens

Gazdasági Bizottság

Pongrácz Gergő

Bizottságvezető

Pongrácz Gergő vagyok, de inkább csak Pongi a HÖK Gazdasági Bizottságának vezetője. Én felelek a fél évente esedékes tanulmányi ösztöndíj sávozásáért, a HÖK költségvetéséért és a havonta leadható ISZTK pályázatok javításáért és javadalmazásáért. Adminisztratív feladatok állnak inkább közel hozzám, szóval nem ijedek meg ettől a felelősségtől és szívesen segítek minden hallgatótársamnak.

Tóth Teodóra

Referens

Tóth Teodóra vagyok, de szólítsatok csak Teónak! A Gazdasági Bizottság referense vagyok, ami annyit takar, hogy én csinálom Pongival az ISZTK-k iktatását, valamint lelki támogatást és a vitás kérdésekben tanácsadást is nyújtok számára. Nem csak az adminisztráció élvezetes számomra, hanem remekül dolgozunk egy csapatként, mindig jó hangulatban telnek az együtt töltött órák!

Sport Bizottság

Gruber Léda Aisa

Bizottságvezető

Célunk, hogy felpezsdítsük az egyetemi sportéletet, és bebizonyítsuk, hogy a sport néha még a beadandóknál is jobb stresszlevezetés. Programjainkkal szeretnénk minél több hallgatót kimozdítani a székből.

Tanulmányi Bizottság

Gál Péter

Bizottságvezető

Idestova két éve vezetem a HÖK Tanulmányi Bizottságát. Úgy jelentkeztem annak idején a HÖK-be, hogy szeretnék maradandót alkotni, hogy emlékezzenek a munkámra. Nem szeretek panaszkodni, optimista szemlélettel állok minden probléma előtt, úgy vagyok vele, ha van is valamilyen hiányosság, abból is próbáljuk meg kihozni a legtöbbet, a legjobbat.

Geday Réka

Operatív Referens

Pszichológus hallgatóként fontosnak tartom, hogy a Tanulmányi Bizottság ne csak egy ügyintézési felület legyen, hanem egy olyan közvetlen és elérhető közösség is, amelyhez a hallgatók bátran fordulhatnak a kérdéseikkel, problémáikkal és ötleteikkel. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a Bizottság közelebb kerüljön a hallgatókhoz, és még inkább megismerjék a munkánkat és a lehetőségeiket.

Porubsky Rómeó

Fejlesztési Referens

Sziasztok! Porubsky Rómeó vagyok, végzős történelem alapszakos hallgató. Ez a második évem a HÖK Tanulmányi Bizottságának tagjaként, melynek fejlesztési referense vagyok. Feladatunk az egyetemi hallgatók tanulmányainak megkönnyítése és kényelmesebbé tétele, valamint a tanulmányi kérvények elbírálása.

Hitéleti Bizottság

Gere Zsófia

Bizottságvezető

Gere Zsófi vagyok. A hitéleti bizottság referense.